A kerekesszék
Amikor megáll a tested – de a történet nem ér véget
2018-ban kerekesszékbe kerültem.
Kimondani is nehéz. Megélni… még inkább. Volt idő, amikor azt mondtam: ezt már nem várom meg. Az első két évben rengeteget gondoltam az öngyilkosságra. Éjszakák voltak, amikor tényleg csak egy döntés választott el attól, hogy vége legyen. Nem hősies gondolatok voltak ezek. Csak fáradtság. Elég volt.
Valami mégis mindig visszatartott.
Nem hirtelen jött a fordulat. Nem volt csoda. Nem volt megvilágosodás. Csak apró döntések:
– ma még nem
– ezt most kibírom
– holnap megnézem máshogy
Lassan elkezdtem tanulni. Nem azért, hogy meggyógyuljak – tudtam, hogy azzal elkéstem. Hanem azért, hogy értelme legyen annak, amin keresztülmentem. Megtanultam együttműködni az orvosaimmal. Megtanultam figyelni a testemre. Megtanultam, hogy a fájdalom nem ellenség – hanem jel.
Ma is szedek fájdalomcsillapítót. Ma is vannak napok, amikor sírok. De már nem vagyok egyedül. És nem vagyok reménytelen. Ezért írtam a könyvet. És ezért építek közösséget.
Nem csodát ígérek. Hanem emberi utat.
Ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg te is hordozol valamit. Fájdalmat. Kérdéseket. Kétségeket.