János, a békés
harcos

Nem mindig voltam békés. És őszintén? Harcos sem akartam lenni. Egyszerűen csak élni szerettem volna fájdalom nélkül. Mozogni. Lélegezni. Felkelni reggel úgy, hogy ne az legyen az első gondolatom: vajon ma mennyire fog fájni?

Az életem mégis egy olyan útra vitt, ahol a küzdelem elkerülhetetlenné vált. Betegségek, gyulladás, veszteségek, kiszolgáltatottság.

Amikor kerekesszékbe kerültem nemcsak a testem, a lelkem is megroppant. Sokáig haragudtam erre az egészre. A testemre. A sorsra. Magamra.

Azt hittem, a harc azt jelenti, hogy összeszorított foggal túlélni. Hogy nem szabad gyengének lenni. Hogy mindig menni kell előre – bármi áron. De a testem mást tanított.

Egy idő után rájöttem: nem a testem az ellenségem. A fájdalom nem azért jött, hogy tönkretegyen. Hanem azért, hogy megállítson. Hogy meghalljam azt, amit addig elnyomtam.
Meg kellett tanulnom másképp harcolni.
Nem erővel. Nem tagadással.
Hanem figyelemmel, türelemmel, szeretettel. Ez volt az a pont, ahol a harcos bennem békéssé vált.

Azt, hogy nem erőszakolom rá magam a testemre. Azt, hogy nem akaromle győzni önmagam. Azt, hogy mindennap megkérdezem: 
Ma mire van szükséged? Néha mozgásra. Néha csendre. Néha egy tál egyszerű, tiszta ételre. Néha arra, hogy kimondjam: ma nem megy tovább – és ez rendben van.

A békés harcos nem feladja. Hanem nem pusztítja el magát a gyógyulás nevében.

Azért, mert tudom, milyen érzés egyedül lenni a fájdalomban.
Tudom, milyen, amikor az ember elfárad a „légy erős” mondatoktól. És tudom, hogy sokan nem csodát keresnek  – csak megkönnyebbülést. Nem vagyok guru.

Egy ember vagyok, aki 39 éve együtt él a gyulladással, és nem adta fel. Amit itt találsz, az nem tökéletesség.

Hanem tapasztalat. Kísérletezés. Apró lépések.

Talán fáradt. Talán kétkedő. Talán már mindent kipróbált. Nem ígérek gyors megoldásokat.

De ígérem, hogy nem maradsz egyedül. Ez az oldal, ez a szemlélet, ez az út nem a harcról szól. Hanem arról, hogyan lehet emberien, szeretettel, mégis kitartóan haladni tovább.

Ha szeretnéd, gyere velem. Nem sietünk.

Nem erőltetünk semmit.

Csak elindulunk – együtt.